I I. Intelligens hit: Gondolatébresztő!
I I.
Gondolatébresztő!
Én a legjobb tudásom szerint erős késztetést érezve, egy belső sugallatnak engedve írom szubjektív gondolataimat. A célom az objektív tényekkel alátámasztott igazság elérése.
Ezek a gondolatok a hittételről szerintem Istennek kedves gondolatok és hiszem, hogy ezek a gondolatok a Teremtő szándékát kifejezik.
Tudom, hogy a könyvemben a lélek újjászületésének hittétele, mások számára nem bizonyított tény. De az biztos, hogy a lélek újjászületésének logikai láncszemeinek egymásba-kapcsolt, és összefüggő láncszemei számomra objektív tények.
Tehát a matematikai számok, és műveletek felcserélhetők, megváltoztathatók a nélkül, hogy az eredmény bármiben is változna, amennyiben a Teremtő a nyolcas szám.. Pl.: 2x4= 8, vagy 4x2= 8, vagy 6+2=8, vagy 10-2=8.
A lényeg a nyolc, amennyiben a Teremtő száma a nyolc. A különböző vallásokat a számtani művelet különbözősége szimbolizálja a teljesség igénye nélkül, és így juthatnak el a különböző vallások, hitben élő emberek Istenhez. Mert bármit is hirdetnek, a végeredmény a Teremtő Isten vagy másként a "8".
Így juthatunk el Istenhez más, és más úton, miközben az eredmény; a Teremtő Isten változatlanul igaz.
Van aki abban hisz, hogy az anyag volt, van, lesz és az anyag nem vész el, csak átalakul és semmi köze Istennek ehhez. A tudomány mai állása szerint a világunk keletkezésének időszakát, az ősrobbanásig sikerült visszavezetni. Kérdésem, hogy mi volt az ősrobbanás előtt? Hány ősrobbanás volt? Az is kérdés, hogy valóban volt-e ősrobbanás? Vagy az általunk ismert világ az egyetlen létező univerzum? Vagy hányféle lehet az élet? Az értelmes élet kialakulása hányféleképpen jöhet, vagy jöhetett létre?
Mindenkinek a szíves figyelmébe ajánlom, hogy az anyagi világ része az élet. Anyagból keletkezett az élet. Amely a lélekkel kap értemet. A lélektudat irányítja az anyagi test fejlődését a Teremtő akarata szerint. A tudósok által egyik kereset életforma nem más, és nem máshol kell keresni, mert itt van, és ez a láthatatlan élő lélektudat, amely néha megtapasztalható. Nem mondhatnám, hogy látható, csak érzem és tudom, hogy én vagyok a tudatom, és a testem hozzám, a lélektudatomhoz tartozik. Az embernek van lélektudta, és van a testi része. A testünk meghalhat, elhagyhatja testünket az élet, de a lélektudatunk nem hal meg soha, mert az öröklétben él, és fejlődik, ha a Teremtő is így akarja!
Ez a más dimenzió, ez egy más világ, amiről csak sejtéseink vannak, néha meg is tapasztalhatjuk. Van akinek a tudata megtörtént eseményként könyveli el, van akinek csak véletlennek gondolja, és van akinek a tudata nem is akar tudomást venni róla. Vagy a tudata fel sem fogja, hogy csoda történt vele is.
A testünket kölcsön vettük vagy kaptuk, és óvnunk, vigyáznunk kell rá. Az ember elsősorban a lélek, a tudatunk!
Akinek a testét már rövid ideig elhagyta a lelke, és látta testét kívülről nézve, csak az tudja, hogy miről beszélek. Én felűről nézve láttam a saját testemet tudatosan, a tudatommal kívülről néztem a testemet, melyen nagyon meglepődtem, hihetetlen megdöbbentő érzés volt, aztán nagy nyugalom szállt meg, és magabiztossá váltam. Aki ezt meg tapasztalta, annak ez objektív tény. Mások meg nevethetnek, vagy ha úgy tetszik gúnyolódhatnak rajta.
Gondolhatja más, hogy az agyam védekezőképessége, védekező mechanizmusa indult be, mint egy menekülést nyújtva számomra Istenhez a nem mindennapos problémáim elöl!
Ez csak részben igaz, mert jólesik az írás. A lelkem nem hagy nyugodni, és nem is érdekli, hogy van-e problémám vagy nincs.
A biblia az egyik legrégebbi műalkotás. Hosszú évszázadokon keresztül szolgálta az ember erkölcsi, és morális fejlődését. Az ember hitet, tudást és erőt merített belőle.
Hitre, reményre és szeretetre tanít a Teremtő akarata szerint!
Itt említeném meg azt, hogy a Bibliát mégis csak emberek írták Isteni sugallatnak engedve, és az emberi tévedésekért, a sugallatok félreértéséért a Teremtő nem felelős. A félreértett sugallatok is tanulságosak. De a rossz példákat ne akarjuk körmönfont hazugsággal, igaznak tüntetve megmagyarázni! Vagy ne akarjuk a rossz példákat jelképeknek, és hasonlatoknak, vagy szimbólumoknak beállítani!
De azt is el kell mondanom, hogy az ember a Jézus születése óta eltelt kettőezer esztendőben nem lett morálisan, erkölcsileg sokkal jobb. Példa erre az Alexandriai egyház követőinek üldöztetése, kivégzése, inkvizíció, a nácizmus, a kommunizmus, a vallási diktatúrák.
Továbbá ide tartozik az ármány, árulás, cselszövés, a megtévesztés, a hazugság, az erőszak és gyilkolás mint gonosz emberi magatartási forma. Az ember, az ember általi jogfosztottsága, kiszolgáltatottsága, kizsákmányolása, félretájékoztatása nem sokat változott kétezer év elmúltával sem.
Talán kivétel a jóléti polgári liberális-demokráciák létrejötte, a többpártrendszer, a szabad választás, szociális-védelem lehetőségeivel. Ez évezredekben mérve, csak nagyon kis változást, fejlődést jelent. A diktatúráknál mégis sokkal jobb, és ezt ne feledjük el!
Ezen jobbítani szabad, és szükséges folyamatosan, de rontani rajta gazemberség, és visszaélés a hatalommal.
Az emberek kérdezgették Jézust, hogy mikor jön el az Isten hatalma és országa?
Sajnos tudomásul kell venni, hogy Jézus ígérete szerint nem hozott megváltást az embernek.
„Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek, az itt állok között, akik nem kóstolnak addig halált, a míg meg nem látják, hogy az isten országa eljött hatalommal.”Krisztus megdicsőülése: Márk 54- oldal, 9-dik fejezet.
„Mondom pedig néktek bizonnyal, hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják, mígnem meglátják az Istennek országát.”Lukács 83 oldal, 27-dik bekezdés.
Azóta is sokan várják és hiszik eljövetelét. Jézus tévedett, mert a jóslata nem teljesült. Mert akiknek megígérte, már kétezer éve halottak és nem látták meg Isten országát. Vagy mégis?
Mert a Földünk mindig is a Teremtő, a teremtés országa volt forró katyvaszként, és emberi létünk megjelenésével is.
Utólag a teológusok és vallástanítók azt mondják, hogy ezt sem kell szó szerint érteni!Máskor meg azt, hogy a Bibliát szó szerint kell érteni! Aki Jézus szavait félreértelmezi, az hazudik. Jézus tévedése nem szégyen. Jézus ember volt és a tévedése is emberi volt.
Mert vannak aki abban hisznek, hogy az Atya elküldte egyszülött fiát a földre szenvedni érettünk bűnösökért, és így minden bűnös lélek aki hiszi az Atya Isten egyszülött fiát a megváltó fiú Istent, és a feltámadását, az a bűnös lélek ezáltal megváltást, és bűnbocsánatot nyer bűnei alól. Az a bűnös lélek aki nem hiszi Jézus Krisztusban a megváltót, és nem hiszi a szentháromságot, az a lélek örök kárhozatra jut. - Így könnyű volt híveket szerezni.
A tudósok szerint amennyiben több tudományos lehetőség közül kell választaniuk, akkor mindig a legegyszerűbb megoldást kell előnyben részesíteni, és ez vonatkozik a vallási tézisekre is szerintem.
Abban hiszek én, hogy a teremtő Istennek, erőnek nincs szüksége a megváltó fiúra, mert vagy meg bocsátja bűneinket, vagy nem. Hiszem, hogy az Atya Isten az egyszülött fiát nem hagyta volna szenvedni érettünk bűnösökért, mert csak egy szavába került volna kimondania a megváltó megbocsátást bűneinkre.
Fölöslegesen miért kínoztatta volna halálra egyszülött fiát? Érettünk bűnösökért? Istentől gonosz cselekedetet ne várj, mert nem tesz ilyet! Mert a jó fiú megöletése, a gonosz ember megváltása érdekében, egy gonosz cselekedet lenne és logikátlan és ésszerűtlen.
Azért bizony jó hallani, hogy a jóságos Isten megbocsátja Jézus szenvedései által bűneinket.
Konfúzió: A jó fiút bünteti, és a gonosz embert jutalmazza. Ebben én nem hiszek.
Azt viszont hiszem, hogy a kegyetlen gyilkosoknak nincs megbocsátás, nincs kegyelem és nincs megváltás a bűneikre. A bűnösök nem kerülhetik el a jól megérdemelt büntetésüket. A jók dicsőségben, és jutalomban részesülnek a Teremtő Atya Isten részéről. Továbbá hiszem, hogy az anyagi világ a teremtés része, amelyben a lélek újjászületik az Istenünk akarata szerinti anyagi testben. Szerintem ez így igazságos, és ennek reményében érdemes élni!
Isten segítségével ez a válasz. A további válasz a lélek könyvem folytatása, a lázadó lelkem nyugtatgatása, mint akinek nincs más, és ennél nagyobb problémája. Vagy a Teremtő így segíti átvészelni a nehéz napokat, éveket és néha válaszolgat a szűnni nem akaró kérdéseimre valami kódolt üzentben? Még ebben sem vagyok biztos. A lelkiismeret viszont lehet egy Isteni adottság. A gondolkodó anyag, amelynek tudata van, és lelkiismerete is. Hát erre varjunk gombot!
Arra pedig, hogy Istenek célja vagy terve van velem, még gondolni sem merek komolyan, annyira semminek tartom magamat.
Pedig azt is gondlom félve néha, hogy Istennek miden élőlénnyel, így minden emberel terve van, ha el hisszük, ha nem hisszük el akkor is így igaz, és ez rám is igaz.
Minden vallásnak, és minden vallástanítónak meg kell újulnia, és meg kell mártóznia az igazságban!
A Teremtő Isten nem azt várja tőlük, hogy ragaszkodjanak az ideje múlt, a tudomány által rég megcáfolt dogmákhoz, és az értelemnek ellentmondó tanokhoz. Hanem azt várja, hogy okuljanak a hibáikból, és fejlesszék látásuk, tudásuk. Tehát az így meg szerzet igaz tudásra épüljön a vallásuk, és ez legyen népüknek erős mennyvára, az emberiség felemelkedésének Isteni adománya. Aki igazán hiszi az Istent, annak most is üzen, hogy az ideje-múlt erkölcsi, és vallási téveszméket nem szabad igazként hirdetni, ez nem tetszik a Teremtőnek!
A vallási fanatikusok a fejlődést, a tudást csak késleltethetik, de nem állíthatják meg!
Tudom, hogy mégis sok vallástanító ezt teszi, mert ez a könnyebbik út. Állnók és a hazug kígyó szava az, ha a Teremtőnek tulajdonított mondatok igazságtartalmát nehezen magyarázható szinbólumokkal magyarázni kell, mert a tények megcáfolják, és a realitás nem támasztja alá. Isten egyértelmű üzeneteket küld minden emberi lélek számára, hogy pl. „szeresd felebarátodat, mint ten magad”!
Gondoljunk a Teremtőre, a jóra, a szebb, a boldogabb napoknak és éveknek eljövetelére!
Bármit is írtam, vagy írok az igazságról, a lehetséges és az emberileg lehetetlennek hit dolgokról, amennyiben ez nem Isteni sugallat, abban az esetben egy igazságosabb világ utáni vágyam, és képzetem tükröződik vissza az általam leírtakban. És biztos vagyok abban is, hogy a Teremtőnek tetsző dolgokat próbálok írni Istenről, és az igazságosságról. A Teremtő segítsége nélkül képtelen lettem volna ezeket a gondolatokat, és történéseket leírni, mert ez így egyértelmű, és szerintem nem szorul további magyarázatra. Persze én is tévedhetek ebben is.
Hiszem, hogy a Teremtő világára értve az általam leírt gondolatok találóak, mert szerintem csakis így fejlődhetünk, és teljesedhetünk ki a jóban a mai tudásom szerint emberként. Mert megtartani a jót, és ellenállni a rossznak, és a gonosznak szent kötelességünk!
Az biztos, hogy több részre kell választanom az általam leírtakat:
A tudományosan bizonyítható állításokra, továbbá a velem megtörtént, de tudományosan nem bizonyítható állításokra. Illetve az általam logikailag feltételezhető, és logikai műveletek egymásra építésével levezethető egyértelmű állításokra.
I. Ótestamentum állításainak cáfolata érvekkel, csak néhányat kiemelve és diszkréten.
Idézetek Mózes első könyvéből, az 5-dik oldal.
Állítás: -A világ teremtésének első napján.
„1. Kezdetben * termeté Isten az eget és a földet.” Eget és földet csillagok nélkül.
Állítás: - A világ teremtésének harmadik napján.
„16. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: * a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.”
"16" Tény: Ma minden általános műveltséggel bíró ember tudja, hogy a ma látható csillagok egy része már nem létező csillag, és azért láthatjuk mégis, mert a fénye csak most érte el a földet.
Továbbá a csillagok nagy része idősebb a földnél, tehát a teremtő Isten először a csillagokat teremthette, és csak aztán a földet. Erre a felvetésemre azt a kritikát kaptam, hogy ennek nincs jelentősége.
A butítás és a hazugság bűn. Isten szavaként tanítani a hazugságot Istenkáromlás.
Mózes I. könyve 3. 4. 8 oldal.
Nem szó szerinti leírás: Évától fogant Kain, és Ábel.
Kain megöli Ábelt, és egyedül maradhatna a földön Ádám, és Éva halála után.
Sorrendiség szerint Kain megnősül úgy, hogy a Biblia a további teremtésről nem tesz említést: És teremtés nélkül: „ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szűlé Hánokhot”
Tény, hogy Káin a Biblia értelmes logikája szerint egyedüli emberként kellett volna maradnia a Földön. Legfeljebb a szülei még élhettek. Abnormális logika szerint most találgathatunk! De az már nem Biblia szavai szerinti válasz. A Biblia önmagával szembe kerül, önellentmondásban van. Ezt lehet szépíteni utólag, és lehet elbagatellizálni.
Mózes I. Könyve 4. 5. 25 bek. 9. oldal.
Nem szó szerinti leírás:
Kain nemzetségének kialakulása után: „Ádám pedig ismét ismeré az ő feleségét, és az szűle néki fiat, és nevezé annak nevét * Séthnek: mert adott úgymond, énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megőle Kain.”
„26.Séthnek is születik fia,” Kitől, ha nem teremtődött a Biblia szerint feleségnek való?
Sem Kainnak, és sem Séthnek nem teremtett az úr feleséget, csak lőn, és ”ismeré”.
Mózes I. könyve 5.6. 7. 10-dik oldal.
Állítás: „6. Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében.”
Állítás: „7. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.”
Tény: Isten pusztító ítéletéből kimaradtak a halak, a kétéltűek és az összes vízi állatok is kimaradtak, amely állatoknak az élő helye a tenger. Isten a halakra és más vízi állatokra nem haragudott meg? Náluk a víz mint pusztítás eszköze, nem jöhetett számításban. A tudomány már rég bebizonyította, hogy az élet a tengerekben keletkezett, és előbb voltak a tengeri állatok, majd csak aztán lettek szárazföldi állattá bizonyos fajok, fajták és egyedek. Tehát az özönvíz alkalmatlan eszköz volt minden élőlény elpusztítására, mivel a halaknak és más vízi állatoknak nem volt szüksége bárkára, és szárazföldre sem, mert az élőhelyük a víz. Ez nem Isteni tévedés. Itt ember tévedett, egy vagy több ember aki ezt leírta.
Az Úr nem bánhatta meg az ember teremtését, mert az Isten tévedhetetlen és tökéletes. A Teremtő mindig tudta és tudja, hogy mikor, mért és mit cselekszik, mert Isten az időben minden történést előre lát. Csak az ember tévedhet. Isten az soha!
Isten igazságos, és nem pusztítja el szándékosan az ártatlan csecsemőket, az ártatlan állatokat. Továbbá az állatfajták, és az egyedeik között sem tesz különbséget vagy kivételt. A bosszú és a pusztítás az ördög fegyvere, és Istentől ez távol áll.
Az Új Testamentumból néhány idézet:
Máté Evangéliumának 7 oldal, 25-dik bekezdése.
Állítás: „25. Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, a míg az úton*vagy vele, hogy ellenséged valamiképen a bíró kezébe ne adjon, és tömlöczbe ne vessen téged.”
Tény: Amennyiben Jézus Istennek fia, úgy ilyet soha nem mondhatott, mert ez képmutatás, és álszent magatartás. Az igaz ember meggyőzi ellenségét érvekkel, a gondolatainak igaztalan voltáról és arról, hogy helytelen cselekedeteitől álljon el. Tehát a kétszínű, és álszent vagy hazug magatartás Jézus tanításainak ellent mond. Persze azért ésszerű, vagy inkább praktikus és a könnyebbnek látszó megoldást kínálja Jézus, de mindenképp helytelen, és hazug magatartásra biztat!
Máté Evangéliumának 11- oldal, 21-22-dik bekezdése.
Állítás: „21. Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, * hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat.”
Állítás: „22. Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.”
Tény: Biztos vagyok benne, hogy Jézus nem mondhatott ilyet, mert normális ember, soha sem mondana ilyet, és ne akarjuk átértelmezni, vagy kimagyarázni a butaságot. Főleg okosságként tüntetve fel a butaságot. A hit és a Jézus követésének mindennek fölébe helyezése ez, és Isten szemében nem lehet normális dolog ezen cselekedet. A hit nem taníthat, és nem mondhat ellent normális dolgoknak. Nem árthat az embereknek.
Erkölcsi, morális dolgokról beszélünk. De beszélhetünk fertőzésről, higiéniai dolgokról is, amely elpusztíthat emberi közösségeket is.
És a képletes értelmezése, a magas erkölcsi magyarázat továbbrontja hiteltelen voltát, és sajnálni kezdem a kétezer-évvel ezelőtt élt embert, hogy Jézus keresztrejtvénybe illő kijelentéseit értelmeznie kellett. Persze a ma élő hitszónokoknak nem jelent ezen átértelmezés különösebb akadályt.
Márk Evangéliumának 58 – oldal, 13, 14, 20-dik bekezdése.
Állítás: „13. És meglátván messziről egy fügefát, a mely leveles vala, odaméne, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet semit sem talála; mert nem vala fügeérésnek ideje.”
Állítás: „14. Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki. És hallák az ő tanitványai.”
Állítás: „20. Réggel pedig, a mikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa * gyökerestől kiszáradott.”
Tény: Ez gonosz és rossz cselekedet lenne, és Istennek a fia, soha nem tenne ilyet! Ezen is mást kell érteni, és ezt magyarázzák mások.
Jézus mondhatta volna azt is, hogy a terméketlen, és a haszontalan lélekpusztulásra van ítéltetve. Csak a termékeny, és hasznos dolgok érdemlik meg Isten kegyelmét. Ezért nem kéne egy ártatlan fügefát kiirtani, hogy példálóddzék, Sőt, Jézus megharagszik a fügefára.
Az általam leírt értelmezések igazságával is vitatkoznék. Tudom, hogy általam leírt értelmezések a Bibliában benne vannak, csak más szövegkörnyezetben. Csak nem bírom megállni további kritika nélkül. Például: Egy meddő asszonyt szerintem sajnálni kell!
Érdekes viszont az a tény, ahogy a hűtlen és a rossz asszonyt, és a rossz, duhaj társaságot megvédi a Biblia más, és más részeiben.” Az vesse rá”…..vagy „a tévelygőknek van szüksége rám…és nem a jóknak”.
Márk Evangéliumának 65-oldal, 34-dik bekezdése.
Állítás: „És kilenc órakor fennszóval kiáltja Jézus mondván: * Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? a mi megmagyarázva anyi, mint: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?”
Tény: Jézus amennyiben Istennek az egyszülött fia lenne, nem mondana ilyet, mert sorsát előre látva tudja, hogy a kereszthalál az Atya Isten akaratának beteljesülése. Tehát Isten nem hagyta el öt!
A fájdalom amelyet érezhetett az nagyon is emberi volt, és nem lehet más magyarázat a kishitűségre, mert ez azt bizonyítja, hogy Jézus mégis ember volt.
Jézus sok csodát tett az Új Testamentum szerint, és amikor igazán szüksége lenne a csodára csődöt mond. A kishitűséget pedig szüntelen ostorozza a Biblia más részeiben.
Száray Miklós, Történelem I. Középiskolák részére idéz, a Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallást bemutató könyvéből. Mely tényszerűen mutatja be az öt világvallást. A könyv egyetemek, főiskolák és középiskolák számár a készült. A Száray tankönyv engedélyszáma: 44 503/1996. XI. Készült Debrecenben, 2000. évben.
A könyv bemutatja: A Korán könyvének egy lapját. Részletek a Koránból.
Állítás: „Harcoljatok Allah ösvényén azzal, aki harcol veletek;csak ne lépjétek túl az előírást úgy, hogy ti kezditek elsőnek a harcot; láthatjátok Allah nem szereti a túllépőket…..”
Állítás:„Ha hitetlenekkel találjátok szemben magatokat, fejet leszegve küzdjetek, míg öldöklést nem rendeztek köztük; majd fűzzétek szíjra a bandát. S azután vagy kegyelem (a megtérőknek), vagy eladás, amíg a háború le nem tette terheit.”
Tény: Tény az idézet állítások közti ellentmondás, és a kétértelműség! Korán ezen idézete szerint nem hoz szertetett, békét a más vallású, és más hiten lévő emberek számára. Ezen idézetek szerint a Mohamed Próféta ellenséges minden más hiten lévő, vagy más hitet valló emberrel szemben. És arra buzdít, hogy a más hiten lévőket, vagy másképp fogalmazva a hitetleneket meg kell ölni, vagy rabszíjra fűzve a sorsuk az eladás legyen.
Hiszem, hogy akkor ezt kellett mondania, mert a tét a népének fennmaradása volt. Igaz, hogy jelentős hódításokra került sor még Mohamed idejében, és ez más népek erőszakos megtérítéséhez vezetett el. De ma már a Nagy Mohamed Próféta békére, és szeretetre buzdítana szerintem, mert a tét az emberi lét fennmaradása a tömegpusztító fegyverek elterjedésével, és a népének fennmaradását is ez szolgálja!
Azok a vallási vezetők, vagy hívők, és tartozzanak bármely vallási felekezethez, amennyiben Isten nevében bosszúállásra, gyilkolásra biztatnak, vagy gyilkolást kitervelnek és előkésztetnek, továbbá ítélet végrehajtónak állnak be, az ilyen személyek Isten kéretlen prókátoraivá válnak, és Isten engedélye nélkül, Isten helyet ítélkeznek!
Így beleavatkoznak az Isteni igazságszolgásban, és a Teremtő Istent megfosztják attól a jogától, hogy Isteni hatalmától fogva, vagy hatalmával élve döntse el, hogy megbocsát vagy nem, vagy a büntetés formáját megválassza, vagy annak súlyát mérlegelhesse!
Ha Isten híveinek egy része úgy gondolja, hogy valaki megsértette a Teremtő Istent, vagy valamely szent emberét, vagy prófétáját Istennek, akkor sincs joga senkinek Isteni jogokkal élve Istent játszani, és így Istent megfosztani az Isteni ítélet jogától!
Mert ember nem dönthet, Istent sértő ügyekben!
Isten útjai kifürkészhetetlenek a halandók számára, ezért a bosszúállás, vagy ítélet jogának mérlegelése Isteni feladat!
Aki Istent játszva, és Teremtő helyet vagy nevében cselekszik kéretlenül, azaz emberi lény Istenkáromlást követ el, és el kell számolnia Isten előtt súlyos bűnével!
Isten egyetlen emberi lényt sem, egyetlen hívét sem ruházta fel, hogy helyette ítélkezzen, vagy helyette hozzon ítéletet, vagy helyette hajtson végre ítéletet!
AZ ILYEN CSELEKEDET FŐBŰN, ÉS ISTEN KÁROMLÁS, A TEREMTŐ MEGSÉRTÉSE!
Azok a személyek aki ártatlan embereket, közülük ártatlan gyermekeket és asszonyokat mészárolnak le Isten nevében véletlenül, kéretlenül, vagy belekalkulálva egy robbantásos merényletben az ártatlanok halálát is szándékosan, azok a személyek akik ilyen merényletet kitervelnek, vagy pénzelnek, vagy rábeszélnek ilyen merényletre embereket, és ezt a gonosz cselekedettett végre is hajtják, pokolra jutnak és nem paradicsomba, és azok akik ennek ujjongva örülnek azok is!
HOGY GONDOLHATJA EGY EMBERI LÉNY, HOGY ISTEN NEVÉBEN, ISTEN HELYET DÖNTHET ÉS ÍTÉLKEZHET?!
Az ilyen ember súlyosan megsérti a saját szeretett Istenét, mert így a gonosz szolgálójává vált, és a gonosz erők, gonosz célok megvalósítására használták vagy használják fel! Isten szeretetét a gonosz kihasználva, Isten ellen fordítja az ilyen embert.
Isten káromlás esetén egyetlen ember sem állhat a Teremtő Isten helyet bosszút, mert erre a Teremtő nem kérte fel, és ez nem emberi feladat!
EZT VEGYE MINDEN EMBERI LÉNY TUDOMÁSUL, HA NEM AKAR ISTEN KÁROMLÁS BŰNÉBE ESNI!
"A CÉL NEM SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT", ÉS NEM LEHET BŰNÖKET ELKÖVETNI ISTEN NEVÉBEN!
Talán most már érthetőbbé válik azaz állításom, hogy minden vallásnak és vallástanítónak meg kell újulnia Isten, és az egész emberiségnek a nevében! Továbbá minden embernek szembe kell néznie az igazsággal, hogy több száz, és ezeréves vallásuk tanításai nem csak az Istent, és nem csak az embert, és nem csak a haladást, a békét, a szeretetet, a megbocsátást szolgálja.
Egy az Isten vagy több is lehet a Teremtő? Erre sincs bizonyíték. És más nép, más vallású, másképp szólítja, és szertartásaikat másképp tartják és több Istent is imádhatnak, mert a Teremtő mindenható, és az Istennek minden testi formában történő megjelenése lehetséges.
Tehát szeresük, és tiszteljük egymást emberek, mert mindannyian a földön a Teremtő gyermekei vagyunk, és aki hiszi a Teremtőt, és nem tiszteli a Teremtő más teremtményeit, az a Teremtőt sérti meg, akár tetszik valakinek, vagy nem tetszik, ez akkor is tény.
Vegyük tudomásul, hogy eszünket, a tudásunkat Isten adta azért, hogy használjuk és éljünk vele!
„Vallás a tudomány nélkül vak.” Albert Einstein idézet.
A tudás minden idejétmúlt dogmánál fontosabb Isteni adomány, és nem élni vele bűn. Bűn a Teremtőnek vélt, vagy tulajdonított hazugságot tanítani a szeretet, a józan ész, az erkölcs, és a humanizmus nevében! Mert a szeretet, a józan ész, az erkölcs, és a humanizmus szavak megtöltve tartalommal Istenhez illő foglalatosság, és a Teremtő létezésének értelmét foglalják magukban. Aki ezek ellen vét és nem fejlődik, vagy nem akar fejlődni a jóban, az a személy Isten személye ellen vét.
Azaz ember aki nem használja eszét és tudását; azaz ember a Teremtő Isten adományát semmibe veszi, és Isten haragját megismeri. Tehát azért adta az észt az embernek Isten, hogy a tudással rendelkező ember jobban, és hasznosabban tudja szolgálni Istent, a Teremtő általi tervek megvalósításában.
Az a gondolat vezette kezem e-könyv megírásakor, hogy hogyan tudnák segíteni embertársaimnak anélkül, hogy az bántó és tolakodó lenne? Ez nehéz egy gondolat.
Amennyiben tévednék, és az egy igaz Teremtő mégsem lenne valóság, szerintem akkor is csak így, és ebben a tudatban érdemes élni: Bízva abban, hogy mégis létezik a Teremtő, az egy igazságos Isten, aki a jókat megjutalmazza, és a gonoszokat megbünteti!
Nem tartozóm az igazán jó és tiszta, hibátlan emberek közé, de az általam leírtak helyességében és igazságában, igazságtartalmában vetett hitem egy valóságos hit!
Azt is tudom, hogy Istenünk ítélete engem sem kerülhet el, és felelni fogok minden cselekedetemért úgy, mint mindenki más, és minden élő és valóságos lélek.
A tudatunk, és a lelkünk mélységeit vizsgálva nézzünk önmagunkban, és legyünk jók és segítsünk embertársunkon önzetlenül, mert ez azt jelenti, hogy az ember előrébb lépet az emberséges ember ranglétráján függetlenül attól, hogy ezt Isten, vagy más nemes eszme nevében teszi!
Ember legalább ne árts, ha segíteni nem tudsz vagy nem akarsz!
Töltsük meg tartalommal e-nemes szavakat, hogy szeretet, tolerancia, morál, igazságosság és hit!
Segíts embertársadon és Isten is mesegitt! Mert Istennek köszönheted, hogy segíteni tudsz.
Én ebben a könyvben erre biztatok mindenkit, és én ennek a reményében kezdtem el töltögetni ezen nemes szavakat tartalommal.
Kívánom mindenkinek teljesüljön minden jóravaló vágya, és a gonosz a méltó büntetését nyerje el a létező örök világban, az öröklétben!
Szeretném tudatni minden békeszerető és békés szándékú emberrel, hogy Isten nem lehetett, és nem lehet soha pacifista, mert a gonosz elleni küzdelem állandó és szüntelen harcra készteti!
Sajnos a gonosz elleni harc szükséges rossz, másképpen fogalmazva önvédelem!
A LÉNYEG AZ ÖNZETLEN SEGÍTSÉG A FELEBARÁTUNKON, TOVÁBBÁ A SZERETETRE ÉPÍTETT BÉKE, A TOLERANCIA, A MORÁL, ÉS AZ ÉSZÉRVEKRE ÉPÍTETT HIT. EZEN SZAVAKNAK AZ ÉRTELME = A TEREMTŐ ISTENNEL. „VAGYOK A KI VAGYOK.” MÓZES 63 oldal 14.
NEM A NÉV ÉS NEM A KÜLSŐSÉG A FONTOS !
A TUDOMÁNY SEGÍTSÉGÉVEL AZ IGAZSÁGRA, A SZERETETRE ÉPÜLJÖN VALLÁSUNK, ÉS A FENTI ÉRTÉKEK IGAZSÁGÁNAK A KI NYILATKOZTATÁSÁT KÉRI TŐLÜNK; „ VALLÁS A TUDOMÁNY NÉLKÜL VAK.”Albert Einstein , ÉS MINDENEK FELETT EZT KÉRI TŐLÜNK AZ EGY IGAZ ISTEN!
EMBERI LÉLEK, NE FELED EL, HOGY EGYSZER ELJŐ AZ ISTEN ÁLTALI SZÁMON KÉRÉSNEK IDEJE!
Ez a könyv többek között az emberiség nagy problémáira kínál megoldást, a békés egymás mellett élésre, és arra igyekszem ráébreszteni az embereket, hogy mind egyformán a Teremtő gyermekei vagyunk és ezért tiszteljük, szeresük és segítsük egymást!
Szerintem, ha valaki optimális és a 21. század hoz méltó, továbbá ésszerű logikai érvekre épített elfogatható magyarázatot vár Istenről, vagy Teremtő általi létünkről az megkapja tőlem!
A könyvemben az ész által logikailag könnyen követhető módon, logikai következtetések láncolatával igyekszem alátámasztani a mondani valómat lényegét!
„ A TUDOMÁNYNAK MEG KELL ÉRTENI ISTEN GONDOLATAIT ”
Stephen Howking
Stephen Howking a tolószékes tudós, és a géniusz csillagász, a fekete lyukak kutatója a legújabb kutatásaiban azt állítja, hogy párhuzamos világok vannak, és nem minden párhuzamos világban van fekete lyuk.
Továbbá azt állítja, hogy a fekete lyukak elnyelnek minden anyagot és információt az általuk elnyelt anyagokról, ezért nem tudnak semmiféle tudományosan bizonyítható információval szolgálni. Stephen Howking állítása szerint, ezek az anyagok a párhuzamos fekete lyuk nélküli világban újra előkerülnek, és újra megtalálhatóak. Ezen világokat a fekete lyukak kötik össze egymással.
Érthetőbben: A fekete lyukak melyek képesek elnyelni orjás-bolygókat, és galaxisokat, amelyek egyszer csak megszűnnek és eltűnnek a világunkból orjás-bolygóstól, és galaxisostól. Tehát mindenestül, mintha ott se lettek volna, a hűlt helyükön csak az üres tér, a világűr maradt. Howking azt állítja, hogy a párhuzamos fekete lyuk nélküli világban megkerülnek ezen eltűnt anyagok, és megtalálhatóak ismét.
Így az anyag megmaradás törvénye továbbra is érvénybe maradhat!
A tudósok nem értették sokáig és azon vitatkoztak, hogy látszólag az anyag megmaradás törvényének ellentmondó számításaikra, milyen magyarázat és következtetés vonatkoztatható?
Stephen Howking harmincévnyi kutatás után megváltoztatva következtetéseit a fenti magyarázatra, és állításra jutott.
Más tudósok állítása végig következetesen az volt, hogy az anyag nem semmisülhetett meg, ellentétben Stephen Howking állításával, aki az anyagok megsemmisülésének elméletéhez harminc évig ragaszkodott.
Igaz, hogy Stephen ellenfelei sem tudtak az anyagok eltűnésére máig, még annyira elfogadható magyarázattal szolgálni mint Stephen Howking.
Konfúzió: A fekete lyukak párhuzamos világokat kötnek össze, és az anyagmegmaradás törvénye szerint az anyagok itt újra előkerülnek és megtalálhatók.
Más tudósok meg arra a következtetésre jutottak, hogy a fekete lyukak nem csak az általunk látható univerzumban keletkeznek, hanem a földön is létező valósággá válnak. Tehát a földön is bárhol, és bármikor keletkezhetnek, vagy keletkeztek fekete lyukak (féreg lyukak. Mezőn, házban és élőlényekben is.
A célom a fenti állításokkal az, hogy feljegyezzem ezen ismereteimet, és mások számára is közre adjam. Továbbá az, hogy mindenki megértse a tudósok filozófiáját, logikáját, következtetéseiket és gondolkodásmódjukat, amelyben valami igazság is lehet a tapasztalatom szerint!
Mindenki eldöntheti, hogy mennyiben térnek el a tudósok következtetéseinek logikai láncolatai, magyarázatai egymástól, és hogy miből, mire építkeznek a tudományok géniuszai.
Stephen Howking a tudós géniusz, mint Isten létezését nem zárta ki.
„A TUDOMÁNYNAK MEG KELL ÉRTENI ISTEN GONDOLATAIT .”
Stephen Howking.
Stephen Howking.
„ A VALLÁS A TUDOMÁNY NÉLKÜL VAK.”
Albert Einstein.
Albert Einstein.
Ha valaki összehasonlítja a két tudós állításait, az megkapja a Lélek könyvem eszmei mondani valóját.
Gondolkodjunk együtt!
Én nem akarok másoknak prédikálni, és én nem akarok mást, mint a belűről a lelkem mélyéről feltörő gondolataimat megosztani másokkal.
Mert úgy érzem, ha nem teszem ezt meg, a lelkiismeretem, vagy a Teremtőm ezt számon kéri rajtam!
Egy kis ember nagy gondolatokkal mondhatná más! Vagy tudását meghaladó gondolatokkal?
De tehetek én róla?
Van aki gyönyörűen játszik a hangszerén, a másik gyönyörűen énekel.
Nekem ez jutott, majd a jó Isten eldönti mire elég!
Új gondolatokkal az evolúcióról, vallásokról és a metafizikáról:
Az evolúció Istenadta áldás az élőlények számára.
Azt egyetlen emberi lélek sem vonja kétségbe, hogy a földi élet csúcsán az ember áll.
Másként fogalmazva a földi élet csúcsragadozója maga az ember.
Tehát az evolúció legmagasabb fokára az ember jutott el.
Sajnos a vallástanítók, és az egyházak elutasítják az evolúciót, a fejlődéstant.
Arra hivatkoznak, hogy nincs bizonyíték a fajok közötti átmenetre, átalakulásra, és félnek attól, hogy az evolúció Istentagadó, és kétségbe vonja az Isten általi teremtést, az Isten csodálatos művét.
Én aki hiszek a Teremtő Istenben, és az Isteni csodatevésben azt állítom, hogy a vallástanok állításai a világ teremtésére, az akkori tudományra, erkölcsre épülő sugallatok gyűjteménye az akkori ember érdekében történt, és ezért ebből kiindulva az élet létrejöttére bizonyítékok nélküli állítás többségében! De sok ma is alkalmazható, értelmezhető tanításaik vannak. Sajnos a lélek könyvem ezen része sem bizonyított szentírás.
Csak olyan értelmes állítás, ami a mai tudásom szerint a legvalószínűbb logikai érvek láncolatából áll, és ezen láncolatra építkezik!
Az evolúcióra bizonyíték az ember!
Az ember egy férfi és egy női ivarsejt egyesülésének, és további sejtosztódásának következtében fejlődik embrióvá, majd magzattá.
A fejlődési szakaszok megegyeznek az evolúciós fejlődésnek egyre fejlettebb állomásaival.
Vegye mindenki tudomásul, hogy egy nőnemű megtermékenyített emberszabásúnak az anyaméhen belüli fejlődési szakasza, semmiben sem különböznek az ember gyermekének a méhen belüli főbb fejlődési szakaszaitól. Ez alól csak a születendő, és végsőkig kifejlett utódok agyának, a fejlettségének szintje a kivétel. És néhány fizikai, és genetikai változás.Vagy tévednék?
Az ember az anyaméhen belüli kezdeti fejlődésének szakaszai megegyeznek sok más alacsonyabb faj, anyaméhen belüli, vagy anyaméh nélküli fejlődési szakaszaival.
Lehet, hogy a fajok között nincs bizonyítva egyértelműen átmenet, mert a teremtő Isten a fajok biológiai fejlődését így határozta meg, és így tölti meg lélekkel érdemük szerint a fajokat. Vagy a végső bizonyíték, még vissza van? Ez biztosan nem tudható, de azt biztosan állítom, hogy az evolúció fejlődési láncolata az alapoktól végig a sejtek osztódásán keresztül, a fajok önálló fejlődésében megtalálható, és ez maga a bizonyosság, vagy másként tudományos tény. Ez egy Isteni csoda!
Szeretném felhívni a figyelmüket a békák petéinek átalakulására, mikor is ebihallá fejlődnek, és kopoltyúval lélegzenek, és majdan lábaik fejlődnek, és kopoltyúk helyet új légzőszerv, a tüdő veszi át a légzőszerv funkcióit!
Az ebihal világa, élettere a víz. Víz nélkül az ebihal elpusztulna.
A béka kétéltű állatként vízben, és szárazföldön is éli a kétlaki életét.
Gondoljunk a cserebogárra, vagy a lepkékre! Csodák csodái ezen csodálatos átalakulások.
A hernyók világát szemlélve úgy tűnik, hogy az egész egy másvilág!
Továbbiakban beszeretném mutatni a zsidó-keresztény egyházak fejlődésének általam lerövidíttet változatait, és szakaszait:
A Zsidó egyházközséget megreformáló keresztény gyülekezetek jönnek létre Palesztinában. Ezt kéne érteni minden kereszténynek!
Zsidók egy jelentéktelennek tűnő része, egy zsidó kisebbség megkeresztelkedik.
A legismertebb két vezetőjük János és Jézus. (És napjainkban is vannak zsidó származású embereknek keresztény gyülekezetei, és sok zsidóból lett keresztény él a világban.)
Jézus halála után a Jézust követő apostolok, és próféták két részre szakadnak:
Az egyik apostoli hitvallás azt tanítja, hogy Jézus nagytiszteletű teremtmény és próféta volt. Ez volt az Alexandriai egyházközség.
A másik apostoli hitvallás szerint a Jézus feltámadása után a Szentháromságban vált Isteni személyé. Atya, Fiú és a Szentlélek = Szentháromsággal.
A szentháromságban hívők a Theodosius császár, a Római Birodalom utolsó császára segítségével az előbbieket üldözték, és kegyetlenül lemészárolták. Mint keresztény én értem. Te is érted?
A Jézust Istenként követő keresztények fő jelszava, és erőssége az, hogy aki hisz az Úr Jézus feltámadásában, az a személy megváltja bűneit, és az örök üdvözséget elnyeri!
Mert a kereszthalálával Jézus megváltja a híveit, és azok bűneikre megbocsátást nyernek.
A birodalom felbomlását követően a szentháromságban hívők két részre szakadnak. A Constantinopolisi egyház a Kelet Római birodalomban a Görög nyelvű, a Görög Keleti Katolikus egyházra, és a Nyugat Római Birodalomban létrejön a Római Katolikus Egyház, a legfőbb vezetőjével a Római a Pápával.
A Római Katolikus Egyházban; egy Luther nevű pap új reform eszméket kezd tanítani és így létre jön a Lutheránus Protestáns Egyházközség.
Megalakul az Angelikán Egyházközség, és a Kálvinista Református Egyházközség.
Közös jellemzőjük, hogy elkülönülnek a Római Katolikus Egyház közösségtől, és nem ismerik el a Római Pápa fennhatóságát, és nem ismerik el a Pápát mint Szent Péter utódját.
Külön szeretném megemlíteni az Unitárus Egyházközséget, amely a legmesszebb jutott a Római Katolikus Egyház közösségtől a reformok terén. Unitárius vallás közösséghez közelítenek a vallási elveim legjobban a keresztény vallások közül!
Az előzőekben említett Protestáns, és Református egyházak tagadják a Pápa elsőbbségét, és nem ismerik el vezetőjükként!
Továbbá vannak olyanok, akik nem ismerik el Szűz Máriát mint szent szüzet, csak Nagytiszteletű Nagy Asszonynak hívják. Ezeknek az egyházaknak a reformjaiban nem kívánok jobban belemerülni.
De sokkal érdekesebbnek tartom az Unitárus Egyház Közösség reform fejlődését. Ezen egyházközségre jellemző az előző Református és Protestáns egyházközségek reformtörekvéseinek átvétele, és azon is túl mutató, vagy túlterjeszkedő történelmi, és az egész szentháromságot felforgató reform törekvéseik.
Lényege az: Jézust nem tartják Istenek, és ezért azt tanítják, hogy nem kell Istenként imádni!
De Jézus egyháztörténeti kolosszális alakját nem kérdőjelezik meg, sőt a Kereszténység legfőbb történelmi vezetőjének, alapítójának tartják. Lásd az Alexandriai egyházközséget.
A kör bezárul azzal, hogy a mai napig vannak Jézust mint Istent tisztelő Zsidó hitközségek, és vannak keresztény egyházak, akik prófétának és embernek tarják Jézust.
Tisztelek minden békés szándékú, és szeretetre épülő vallási gyülekezettet!
De ezerszer jobban tisztelem azokat a gyülekezetteket és vezetőit, akik az Isten által adta tudást az ember, és ember közötti szeretet elmélyítésére, kibékülésére, megbékítésre, felemelkedésre használják fajra, nemre és vallására tekintet nélkül!
A reformerek merték használni az Isten adta eszüket bizonyos mértékig. Félve tették, mert attól tartottak, hogy a vallásuk szétesik mint a Római Birodalom.
Az a vallás vagy felekezet, amely kizárólagosságra törekszik; az a vallás az emberiség rákfenéje, és az ilyen vallás tagjai saját magukat kirekesztik Isten országából.
Megújulni meg kell, de vallásaik értékeit megtartva tegyék!
Mert a vallási értékeink, az egész emberiség értékei közé sorolandók!
/Komlói Török/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése