Őszödi beszéd igazsága!

Gyurcsány öszödön közölte az MSZP prominens képviselővel, hogy tudjanak arról, hogy elqrtuk, mert az utóbbi másfél évet végig hazudtuk, és nem csináltunk semmit, majd beledöglöttünk többes számban.. Azok tátott szájjal figyelték, hogyan  terjeszti többesszámba rájuk is ki a felelőséget átruházva Gyurcsány, amiről ott értesültek. Az elmúlt másfél év, az nem 16 év. Mert másfél évről beszélt, hogy nem csináltunk semmit. (Tudom, hogy amennyiben megerőltetem magam, akkor beletudom képzelni a másfél évbe, az elmúlt 16 évet is, és annak magyarázatát, a reformok elmaradását is.) De nem ezt mondta ki a száján Gyurcsány. Nem erről beszélt..
Amennyiben ez egy valós őszinte beszéd lett volna, akkor azt mondja Gyurcsány: Félrevezettelek benneteket, és az országot is, mert többet költöttünk a választások miatt, mint amit az ország elbír. Végig azt hazudtam nektek, és az ország népének az elmúlt másfél évben, hogy minden rendben van. Sajnos a reformokat nem csináltuk meg, pedig lett volna rá lehetőségem, és ez most az utódomra vár, mert nagyon elqrtam, és ezért szégyellem magam.
Orbánnal történt vitámban is végig hazudtam, mert ott is azt állítottam, hogy a költségvetés rendben van, és én jobban ismerem a számokat, mint Orbán. Hazugsággal győztem le Orbánt.
Becspatalak benneteket is, és hazámat is, és ezért most azonnal lemondok, és nem kérem, hogy bizalmat szavazatok nekem!
Csak megjegyzem, hogy az MSZP a Gyurcsányt a 2009-es lemondásig végig támogatta, és bizalmat szavazott neki. (Még én is, jobb híján akkoriban, a 2011-ben történt árulásáig, a baloldal megosztásig gyakran megvédtem abban, amiben védhető volt!) /Török/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Számomra fontos gondolatokról!

Ellenzéki Nemzeti Front létrehozását javaslom!

Ügynökök, kémek tündöklése!