Legalább az egyik szemem nevetni tudna!
Legalább az egyik szemem nevetni tudna!
Ez egy sokk. Magamról annyit azért elmondok, hogy a rendszerváltás ellőtt én inkább (jobboldali-szociálliberálisnak, vagy bizonyos értelemben konzervatív-szociálliberálisnak tartottam magam, és ennek megfelelően a nyugat-európai jobboldali polgári keresztény-szocialista pártokat, és vezetőiket tartottam becsben, igazi nyugati értékek képviselőinek. Mert nem szerettem a nyugati baloldali szocialista munkáspártokat, a kommunista pártokat, mert nagyon megengedőek voltak a kommunista totalitárius rezsimek vezetőivel, a kommunista totalitárius rendszerekkel, ahol én is éltem. Ez a felfogásom a demokrata Kennedy kivételével Amerikára is igaz volt, mert Kennedyt nagyon tiszteltem és sajnáltam is. Az USA jobboldali, az USA republikánus választóiban Trump megválasztásakor csalódtam először igazából. Angolokban a Brexit idején. Aztán amikor Macron közölte, hogy nem támogatják Webert, és összeszűrte a levet Orbánnal, és más szélsőséges politikusokkal Weber megfúrása érdekében, akkor azt mondtam, hogy ez már nekem is sok. Ez így lett számomra egy sokk.
Miért lettem inkább balliberális szavazó, vagy inkább miért lettem szociálliberális hazánkban a rendszerváltás után?
Azért lettem balliberális szavazó, mert a baloldali, balliberális pártok mutattak inkább reálpolitikus arculatot, amely képes lesz hazánk rendbetétele után megvalósítani a nyugati típusú jóléti társadalmat, és az EU-USA, NATO és a demokratikus értékek melletti kiállásuk hitelesebb volt a sok hiba ellenére is, mint Orbán-fidesznek vagy más pártoké.
Azért lettem balliberális szavazó, mert a baloldali, balliberális pártok mutattak inkább reálpolitikus arculatot, amely képes lesz hazánk rendbetétele után megvalósítani a nyugati típusú jóléti társadalmat, és az EU-USA, NATO és a demokratikus értékek melletti kiállásuk hitelesebb volt a sok hiba ellenére is, mint Orbán-fidesznek vagy más pártoké.
Orbán ellenzékből 1998 előtt és 2010 előtt is szélsőbaloldalról előzött annak idején, és ez nekem nem jött be. Ma már csak vagyok, és egyik szemem sír, és a másik is sír. Legalább az egyik nevetni tudna!!!
/Török/
Adjuk vissza a szavaink jelentését, és töltsük meg azokat tartalommal! Nem szabad röghöz-kötöttnek lenni, mert a régi dogmák szerinti meghatározások már a múlté. Mert mit is jelent liberálisnak lenni? Másokat, másságokat elfogadni, tolerálni, elfogadni a szabadságot, a demokráciát és ez egyik nyugati jobbközép, vagy konzervatív-keresztény-szociális pártól sem áll távol! A konzervatív is lehet liberális, csak a jobb vagy baloldali dogmatisták nem. Mert a konzervativizmus is lassan váltózik folyamatosan, mert egy lassú váltózáson megy keresztül. Akik elfogadták a liberális demokráciák alapelveit, azok már liberálisok is, és lehetnek keresztények, konzervatívok is, akikben van szociális érték, és azok pedig lehetnek keresztény-szocialisták.. Ez miért bonyolult, mond miért nem érted ?
VálaszTörlés