A magyarság önpusztító tragédiája Orbán! !

Orbán-fidesz már 1993 -ban lepaktált Antall József néhai MDF-s miniszernőkkel egy székházügyben, és így napvilágra került, hogy Antal szerint a fidesznek is jár székházbizniszből, és a székházat a fideszre íratták és Antal József mindjárt hozta a vevőt is, és így a fidesz hatalmas pénzhez jutott, a hatalmas budapesti épület árából már 1993-ban, amely pénzeket Simicska segítségével kitalicskázták a fidesz-párt tulajdonából, a fideszhez közeli cégekbe, vállalkozásokba, amely cégek többszöri átalakuláson mentek át, és a székház pénzek Orbán-bányákba vándoroltak végül is. Aztán Orbán-közeli Simicskáék rengeteg hitelt, támogatást is felvettek, adókat nem fizették be a cégeik után, persze ezeket a lóvékat is kivették a cégeikből, és az eladósodással terhelt cégeket lopott igazolvánnyal, vagy útlevéllel Kaya Ibrahim és Josip Tot nevével visszaélve, hamis aláírással eladták a hatalmas adósságokat, a tartozásokat felhalmozó cégeket. Volt Ezüsthajó Kft. Happy End Kft korrupciós ügyük, és vagy 13 darab hatalmas tartozásokat felhalmozó cégeket adtak el hamis aláírással Kaya Ibrahim és Josip Tot-nak, akik semmit sem tudtak az ügyről. Aztán voltak olyan cégek, amit hajléktalanoknak adtak el, és már akkor is Polt volt a legfőbb ügyész, aki semmi kivetnivalót nem talált a csalássorozatban.
Azért gyorsan hozzáírom, és még véletlenül sem maradjon ki, hogy az előbbi ügyek egy része 1993-as évvel vette kezdetét, és 1998-utáni évek termékeny terméke volt, amikor is a fidesz alakított kormányt, és mindjárt ezt a Simicskát nevezték ki az adóügyek élére, ahol Simicska az emberreivel pár napot töltött ellenőrzés nélkül az adóhivatalba, amiről dokumentumok, írások is szólnak, kirekesztve az ott dolgozókat. Persze a fidesz emberit ültette minden jelentős pozícióba is. Népünk ezt is elfelejtette sajnos.
Viszont az MSZP-hez köthető néhány személy ügyére sokkal jobb a népünk emlékezete, mert a jobb propagandával rendelkezők, a fidesz pártpropagandistáknak köszönhetően a jobban hazudók, a hazafias dogmákat meglovagolók győzelmétől, még Paul Joseph Goebbels is megrészegülne. Hát még a populizmusra éhes, és fogékony tömegeink.
A fidesz 2010 után állami szintre emelte a korrupciót, és azóta is fidesz maffiáról beszélünk, amely lenyúlta a magyar államot, és felszámolta a fékek, az ellensúlyok, a független hatalmi ágak rendszerét, és korlátozta a sztrájk jogot hazánkban ellenállás nélkül, és az állami média adásait pártpropaganda célokra használja 2010 óta, és aztán volt bank, föld, trafik mutyi, államosítások, és az ingyen EU-s pénzek, EU-s cégek tartják életben Orbán autokratikus rendszerét, amivel Orrbán dicsekszik. A béreket is 600 ezer magyar kivándorlása után emelte meg a piac elsősorban, és aztán Orbán ezzel is dicsekszik, és egymás után háromszor jutalmazta 2/3-al népünk a bölcs vezérrét.
Mondjam, hogy a magyarság nem rosszabb az amerikaiknál, az angoloknál, a lengyeleknél. a törököknél stb. Mert nincs egyedül, és egymás után a sorban ott van Orbán, Trump, Boris Johnson, Erdogan stb. A liberális demokráciák populistái, megosztói, szégyenei, árulói. De ez nem vigasz, és nem is érdem. Ez az önpusztító nemezetek tragédiája. /Török/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Számomra fontos gondolatokról!

Ellenzéki Nemzeti Front létrehozását javaslom!

Ügynökök, kémek tündöklése!